Nagyon hiányzott egy kis lazítás, de nem számítottam bizonyos dolgokra...Nagyon jól érzetük magunkat, sokat sokat nevetgéltem/tünk/, és ha hiszitek, ha nem csodásan jól érezte magát velem a kis uncsim. Talán azért, mert állandóan vihogtam a párom szerint.. És mi kell egy csöppségnek, mikor megrohanja sok ismeretlen egyszerre.... Hát mosoly, és sok sok baráti ölelés, ölelgetés, sok sok nevetés...
Persze a kis ruhácskák, amiket csináltam nekik nagyok lettek, legközelebb nem bontom fel, mert a fiam szerint mind kicsi amit csináltam, erre gyorsan vissza bontottam, aztán újra kézimunka, de végül is majd elteszik, ha mégsem majd lesz neki másik.....
Kicsit morcos volta fogadtatás, de nem foglalkoztam vele, mi nem is azért mentünk, hogy dolgokat rendezzünk, ja meg nehogy már nekem morogjanak a maguk dolga miatt...Azért nem volt semmi összetűzés, nehogy erre gondoljatok, csak a fiam valamiért bal lábbal kelt napok óta. De mindenkinek lehetnek rossz napjai, és el is igazítottam nehogy már a nyúl vigye a pufffkát....
Rengeteget tettünk, vettünk, igaz usziba nem sikerült menni megnézni a pici úszásását, náthás, de majd legközelebb. Bevásároltam megint egy csomó tésztát, aztán segítettünk kitakarítani a fiúk polcokat fúrtak fel stb... És sajna gyorsan eltelt a hétvége, jó voltunk rokon látogatáson is, de akkor is.
Én is sok sok sütivel is, és sok mindent vettem a gyerekeknek, hiába kevesebb a pénzük ezzel is könnyít az ember nekik. Szerintem minden szülő ezen is igyekszik, hogy gyermekeiknek kicsit jobb..könnyebb legyen.
NOS NÉZZÜNK EGY POÁR KÉPET, bár megint sokat fényképeztem, ezért csak pár képen vagyok rajt.
Jó itt nincs mind, a sajtos tallér, a rétesek stb...Az epres tiramisu ízlett a legjobban, na meg a rétes. Bár a diós muffin újdopnság volt elfogyott majdnem.
És ne feledjem a kis menyem kitett magáért annyit és finomat főzött, hogy alig bírtunk az asztaltól felkelni, és játszani a picivel, aki pedig nem igen hagyta, ha már ennyi felnőtt itt van, nehogy már ne foglalkozzunk vele. Nem is igen volt saját kis terében, ha csak le nem szúrt bennünket a fiam, most már tessék letenni és hagyni játszani...
Ó persze a pici csúnyán nézett az apjára. Aztán a szemével könyörgött, hát én persze felvettem nekem aztán mondhatta, akkor is megcsikiztem. Bizti kicsit haragszik is rám, de nem látom gyakran, be kell ezzel érnie, hogy közben elkapatjuk.. Azért nem haragszik ám, csak mondom...Megérti, hogy messze vannak A NAGYIÉK, és nekünk ez kis lelki gyógymód a sok baromság után...
Élvezte a szappanbuborékokat, sokat fényképeztem, nem sokat volt velem együtt készült képen...de az utolsónak ezt rakom ide
...Egy közeli, mikor fényképezek és elvenné a gépet, mindent imád megnyálazni, megforgatni, megrágni és persze ha hiszitek, ha nem megnézni van e még valami belül.... kész kacaj mikor mutatom mit csinálok, és rámnéz, a gépre, megint rám és azt mondja hm...IMÁDOM.
